Hírek
  • Társaságunk 2022-ben ünnepli 60 éves fennállását. Jubileumi konferenciáját Mátrafüreden rendezi 2022. június 07-09 között. További részletekkel hamarosan jelentkezünk.  

  • A járványhelyzet miatt az eredetileg 2020. májusára tervezett nemzetközi  HUPHAR – IUPHAR – ISCTICO* közös konferencia új időpontja 2021. október 27–30 lett, olvashattuk a HUPHAR Konferencia Szervező Bizottságának döntését tavaly év végén, a konferencia honlapján. Ez már nem az első időpontmódosítás volt, hiszen tavaly tavasszal még senki nem akart arra gondolni, hogy a járvány bizony nem ér véget a Tovább …

  • A 35. OTDK Orvos – és Egészségtudományi Szekciójában a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság díját Karádi Dávid Árpád, a Semmelweis Egyetem hallgatója nyerte el “Glycin transzporter-1 és glycin transzporter-2 gátlók együttesen adva szinergista fájdalomcsillapító hatást váltanak ki mononeuropátiás modellen” című előadásával. A konferencia programfüzete, mely tartalmazza az előadások absztraktjait és a nyertesek listáját is, itt Tovább …

  • Tájékoztatás az orvostudományi kutatásban, illetve klinikai vizsgálatban való részvétel engedélyeztetésével kapcsolatban, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek re vonatkozóan MFT tájékoztató levél

  • A HUPHAR Konferencia Szervező Bizottságának döntése értelmében az októberben kialakult járványhelyzet miatt elhalasztott ISCTICO – HUPHAR – IUPHAR közös konferencia új időpontja 2021. október 27–30. A további részletekről a rendezvény honlapján lehet tájékozódni.

  • Prof. Dr. Jamie Coleman, az EACPT elnöke, tájékoztatta a Végrehajtó Bizottságot és a Helyi Szervezőbizottságot arról a döntésről, hogy az athéni EACPT konferenciát 2022 júniusára halasztják. Részletesebb  információ a mellékelt levélben olvasható.

  • Az Európai Klinikai Farmakológiai és Terápiás Szövetség (EACPT) 2021-es tudományos díjra való felhívást tett közzé. A díjat annak az európai farmakológusnak ítélik, akinek a klinikai farmakológia valamely témájában az EACPT 2019 és 2021 közötti kongresszusai közötti két évben megjelent tudományos cikkét a legjobbnak ítélik.A díj értéke 2000 €. A jelentkezéseket 2021. március 29-én 12 óráig Tovább …

  • A 2021. évi PTE ÁOK TDK Konferencián a Tudományos Diákköri Tanács Sánta Csengét választotta ki a Farmakológus Társaság Különdíjra.

  • Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2020. évi SZTE ÁOK TDK Konferencián a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság díját  Szőke Krisztina, ÁOK IV. évf. hallgató nyerte el. Előadása címe: Szinergista radioszenzitizáció: az arany nanorészecskék és a hiszton-deacetiláz inhibitor SAHA kombinációja fokozza a sugárterápia hatékonyságát A TDK konferencia programfüzete (mely tartalmazza az előadások absztraktjait is), illetve Tovább …

  • Az Év Gyógyszere 2019 címet a Richter atípusos antipsychotikumának, a cariprazine hatóanyagot tartalmazó Reagilának ítélte a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT). Az díjat idén júniusban vehettek át a cég képviselői. Az elismerés kapcsán Prof. Dr. Ferdinandy Pétert, az MFT elnökét kérdeztük a díjról, és Dr. Németh Györggyel a Richter Gedeon Nyrt. orvostudományi igazgatójával Tovább …