Elhunyt dr. Magyar Kálmán, Akadémiai Díjjal, Széchenyi-díjjal kitüntetett farmakológus, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének alapító intézetvezetője, a Semmelweis Egyetem egykori rektorhelyettese, később professor emeritusa.
Halálával egy olyan nemzetközi elismertségű és iskolateremtő farmakológus távozott közülünk, aki élete példájával a közvetlen munkatársain és tanítványain túl azoknak az embereknek az életére is pozitív hatással tudott lenni, akik az általa vizsgált gyógyszerek előnyeit élvezik.
Már középiskolás, majd egyetemista korában is kitűnt társai közül tudásvágyával, szorgalmával és szerénységével egyaránt. Rendkívül alapos, jó felkészültségű kutató volt. Szorgalma, kivételes igényessége a saját és tanítványai munkájával szemben legendás volt. A monoaminoxidáz enzimek farmakológiájának, a MAO-B enzim szelektív gátlószere, a (-)-deprenyl kutatásnak nemzetközi szaktekintélye, meghatározó személyisége volt. A gyógyszerek sorsának a szervezetben történő vizsgálatára Magyarországon teljesen új módszereket vezetett be.
A Gyógyszertani Intézet docenseként a gyógyszerészek oktatásáért volt felelős. Előadásai, az irányítása alatt tartott gyakorlatok a legjobb előadók közé emelték. Így került sor a Gyógyszerésztudományi Kar keretén belül a Gyógyszerhatástani Intézet megalakítására, melynek alapító intézetigazgatója lett. Nagy gondot fordított munkatársai szakmai fejlődésére, számos kiváló külföldi kutatóhelyre küldte munkatársait tapasztalatszerzésre, és rendszeresen fogadott külföldi és hazai ösztöndíjasokat. Nagy gonddal bővítette az Intézet módszertani lehetőségeit nagy figyelmet fordítva az intézetből kikerülő publikációk minőségére és számára egyaránt. Hatalmas munkával gondoskodott arról, hogy munkatársai kiemelkedő, a nemzetközi élvonalra jellemző munkát tudjanak végezni és tudományos szakmai körökben is elfoglalhassák megérdemelt helyüket.
Kollégák és hallgatók között egyaránt ismert volt jó humoráról, színes egyéniségéről és a vitázó feleket kölcsönös egyetértésre vezetni tudó tárgyalási módszeréről. Ezek a tulajdonságai különösen értékesnek mutatkoztak az egyetemi közéletben és az országos tudományos közéletben egyaránt. A Magyar Farmakológiai Társaság keretein belül már az 1970-es évek elején kezdeményezője volt a máig egyik legsikeresebb szekció, a Farmakokinetika és Gyógyszermetabolizmus Szekció megalakításának, aminek hosszú évtizedekig vezetője is volt. Az Egyetem rektorhelyettesi feladatait 1988-1991-ig látta el. Kezdeményezte az MTA és a SOTE közös Neurokémiai Kutatócsoportjának létrehozását, melyet évekig igen eredményesen irányított. Az egyetem Doktori Iskolájának megalapításában vezető szerepe volt, a későbbi Gyógyszertudományok Doktori Iskola Experimentális és Klinikai Farmakológia programjának vezetőjeként számos kiváló PhD munka irányítását végezte.
Kezdeményező szerepe volt az MTA Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottság felállításában. Az MTA Orvosi osztályának elnökhelyetteseként és a MOTESZ elnökhelyetteseként egyaránt számíthatott fáradhatatlan munkájára a hazai és a nemzetközi tudományos közösség egyaránt.
Ma, amikor döbbenettel olvassuk gyászjelentését, még valójában fel sem fogjuk veszteségünk nagyságát. Páratlanul nagy munkabírásával, tisztességével, szorgalmával, szakmai kiválóságával, a munkatársainak szakmai és emberi fejlődése iránti elkötelezettségével, azzal az emberi tartással, ahogy a betegsége terheit végig hordozni tudta, olyan példát mutatott, mely mindannyiunk számára mértékadó lehet.
