• Magyar
  • English

In memoriam prof. Kelemen Károly

Ismét szegényebbek lettünk egy kiváló farmakológus, egy rendkívül képzett, több nyelven beszélő és művelt, oktató és kutató kollégával: munkatársunk, Kelemen Károly professzor, az MTA doktora 2019. július 11-én, 89 éves korában elhunyt.

Prof. Kelemen Károly a Budapesti Orvostudományi Egyetemen folytatott tanulmányai befejezése, az orvosi diploma megszerzése után, 1954-2011-ig, 57 éven át volt az Intézet munkatársa, először mint externista, majd tanársegéd, adjunktus, docens, 1974-től egyetemi tanár, 1994-95-ben pedig megbízott tanszékvezető. Egyike volt az „alapító atyák”-nak, aki Knoll professzor legközvetlenebb munkatársaként, legfőbb vitapartnereként, önzetlen „szürke eminenciás”-ként vett részt a napi kutatási feladatokban, a gazdasági munka, a gyógyszergyárakkal közösen végzett szerződéses munkák koordinálásában, szervezésében.

1970-1995-ig a gyógyszertan tantárgy népszerű megbízott előadója volt a Fogorvostudományi Karon. Kiváló oktató volt, 1960-2000 között magyar, majd később magyar és angol nyelven tartott tantermi előadásokat. Több fejezettel közreműködött a Gyógyszertan, ill. Farmakológia tankönyvek megírásában.

Kezdetben a pszichofarmakológiai kutatásokkal foglalkozott, majd 1965-től az izolált szívkészítmények farmakológiája és az elektrofiziológiai alaptevékenységet meghatározó folyamatok kutatása került érdeklődésének középpontjába. A modern kardiológia egyik alapját a szív elektrofiziológiai kutatási eredményei képezik. Kelemen Károly az ilyen irányú kutatást biztosító intracelluláris mikroelektród technika hazai bevezetésének úttörője volt. Az Orvos és Technika című folyóiratban 1968-ban megjelent Scultéty László elektromérnökkel közösen irt cikk jól dokumentálja, hogy Kelemen professzor a kísérletes munkában már a 60-as években alkalmazta azt a ma természetesnek tartott alapelvet, hogy az eredményes kutatás elképzelhetetlen a különböző szakmai háttérrel rendelkező kutatók kooperációja nélkül. Ennek eredményeként került sor olyan, a világpiacról nem beszerezhető műszerek kifejlesztésére, melyek a hazai kardiológiai kutatásban nélkülözhetetlenek voltak.
Kelemen Károly kardiológusok generációinak, gyógyszergyári kutatóknak, későbbi akadémikusoknak volt az aspiráns vezetője. Évtizedekig irányította az Intézet kardiovaszkuláris munkacsoportját. Kardiológiai kutatásaiból igen sok cikke, tanulmánya jelent meg, hazai és nemzetközi kongresszusokon meghívott előadóként számolt be kutatási eredményeiről. Több folyóiratnak (Medical Biology, European Journal of Pharmacology, Pharmacological Research, Archives Internationales de Pharmacodynamie et de Thérapie) volt szerkesztőbizottsági tagja. Kutató és szervezői munkája elismeréseként a Magyar Farmakológiai Társaság által alapított Issekutz díjban részesült.

1984-1990 között a Magyar Farmakológiai Társaság (a jelenlegi Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság elődje) elnöke volt. Elnöki periódusában jelentősen bővültek a Társaság nemzetközi kapcsolatai, sikerült megszervezni az Olasz és később a Lengyel Farmakológiai Társasággal a rendszeres bi-, illetve trilaterális konferenciákat. Ez azért tekinthető nagy eredménynek, mert a 80-as években a szocialista világban – legalábbis orvosi vonatkozásban – ez volt az első ilyen kezdeményezés. Emellett tagja volt a Magyar Élettani Társaságnak és több nemzetközi társaságnak is. Nemzetközi tudományos és emberi kapcsolatrendszerét felhasználva, Kelemen Károly sikeresen járult hozzá, hogy a modern magyar farmakológia nemzetközi szinten is elismertté váljon.

A megalapozott ismeretek híve volt, határozottan kiállt a tudományos megállapítások alapján folytatott gyógyszeres terápia mellett. 1962-ben jelent meg a feleségével, Kelemen Eszterrel közösen írott nagy sikerű könyve, „A boszorkánygyökértől a penicillinig” címmel a Medicina Kiadó gondozásában. A könyv ma is izgalmas, élvezetes összefoglalása a gyógyszertan történetének az őskortól a penicillin felfedezéséig.

Tudományos és oktatási kvalitásain túl külön ki kell emelni szellemi sokoldalúságát, rendkívül kulturált, különlegesen jó humorú, szellemes és színes egyéniségét. Több nyelven beszélt, elképesztő mennyiségű verset ismert és idézett a megfelelő pillanatban, remek anagrammákat gyártott. Viccek – aforizmák odaillő alkalmazásában memóriája kimeríthetetlen volt; saját kiadásában „A fele sem tréfa” címmel, 260 évünk a viccek ferde tükrében” alcímmel viccgyűjteményt jelentetett meg, amely gyűjtemény a szórakoztatás mellett rendkívül tanulságos, a közelmúlt történelmének korhű látlelete.

Mindannyiunk vesztesége, hogy mintegy 10 évvel ezelőtt visszavonult. Bár még sokáig részt vett az Intézet életében, felesége hirtelen elvesztése után végleg visszavonult, és már csak néhány közeli kollegájával tartott kapcsolatot.

Személyében az Intézet a kiváló oktató és kutató mellett színes egyéniségű, szeretett és tisztelt kollégáját gyászolja.

Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet