A pécsi ISCTICO konferenciáról

A járványhelyzet miatt az eredetileg 2020. májusára tervezett nemzetközi  HUPHAR – IUPHAR – ISCTICO* közös konferencia új időpontja 2021. október 27–30 lett, olvashattuk a HUPHAR Konferencia Szervező Bizottságának döntését tavaly év végén, a konferencia honlapján. Ez már nem az első időpontmódosítás volt, hiszen tavaly tavasszal még senki nem akart arra gondolni, hogy a járvány bizony nem ér véget a nyár beköszöntével, a pécsi konferencia szervezői pedig nem akartak virtuális konferenciát.  Igazuk lett!
Az a százhatvan résztvevő, aki személyesen eljött, ugyan kevesebb volt, mint az a létszám, amivel eredetileg számoltak, de aki ott volt és személyesen találkozhatott rég nem látott kollégáival, ha lehet ezt mondani, több ember helyett is örült. Az októberi ősz is kegyes volt, szép napsütés várta azokat, akik a meglehetősen hányatott sorsú, de most teljes szépségében pompázó pécsi székesegyház szomszédságában rendezett konferencia szüneteiben sétáltak egy kicsit.
A konferencia helyszíne is különleges volt, a Magtár Látogatóközpont, mely jó kétszáz éve a Püspökvár uradalmi magtáraként szolgált, ma pedig, igényes felújítása, átépítése után a tudás magvait terjeszti – legalábbis ha tudományos konferenciákat rendeznek itt. 

A rendezvény sikeréhez természetesen sem a szervezők lelkesedése és kemény munkája, sem a különleges helyszín nem lett volna elég, ha nincsenek a kiválóan felkészült előadók (69). Igaz, közülük többen nem tudtak eljönni, de akár Keleten (Oroszország) akár Nyugaton (USA) voltak, az internet segítségével láthattuk és hallhattuk őket, és az előadásukat követő kérdésekre is válaszoltak.

Egy jó  konferenciának mindig vannak különleges pillanatai, de nem feltétlenül ugyanazok minden résztvevő számára. Itt volt olyan is. Több neves külföldi előadó is említette az idei orvostudományi Nobel-díjasokat, és nevükhöz hozzátették a téma egyik úttörőjének, a két éve elhunyt pécsi Szolcsányi János professzor úrnak nevét is, mint velük egy szinten lévőét. előadásA konferencián elhangzó előadások azt is megmutatták, hogy mára angol nyelven tartani előadást a fiatalabbak és valóban fiatalok alapkészségei közé tartozik, a sokféle téma iránti érdeklődést pedig jól tükrözték a közönségtől érkező kérdések is. Ez is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők úgy érezzék, egy jelentős tudományos esemény részesei.

Nem lehetett panasz a poszterszekciók látogatottságára sem.https://huphar.org/wp-content/uploads/2021/11/posztereknel-latogatok.jpg

A péntek délelőtti program egy új kutatási terület és az MFT új szekciójának bemutatkozását is tartalmazta. Az előadások a hazai extracelluláris vezikula kutatások meglepően széles spektrumát villantották fel, és segíthették ezzel elő egymást addig nem ismerő kutatócsoportok jövőbeli gyümölcsöző együttműködését. 

A konferenciákhoz általában díjátadók is tartoznak.Bea
Az első napon hangzott el Prof. Dr. Sperlágh Beátának, a 2020. évi Issekutz-díj nyertesének  “30 év utazás az ATP molekula körül: új perspektívák az idegrendszeri betegségek kezelésére” című, érdeklődéssel követett ünnepi előadása, mely után az előadónak több kérdésre is alkalma volt válaszolni.

Az rendezvény zárónapján adták át a legjobb poszterekért járó díjakat  Tóth Noéminek, a Szegedi Egyetem, és Lina Hudhudnak, a Pécsi Egyetem PhD hallgatóinak.
A legjobb fiatal előadók is díjazásban részesültek. A szakmai bizottság döntése alapján Csekő Kata, a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének egyetemi tanársegédje, és Gergely Tamás, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet PhD hallgatója kapta az elismerést és a hozzá tartozó pénzjutalmat, melyet Prof. Dr. Mátyus Péter, a 2018. évi Issekutz-díj nyertese ajánlott fel. 
A konferenciának azonban nem csak az előbb felsorolt díjazottak a nyertesei, akiknek gratulálunk, de minden résztvevője.


Köszönet a szervezőknek (Jurideco) és a támogató cégeknek  – UNICAM Magyarország, Per-Form Hungária, Animalab Hungary Kft., Auro-Science, BioTech Hungary, Biomedica Hungaria, Merck Life Science, Greiner Bio-One .

*International Symposium On Cell/Tissue Injury And Cytoprotection/Organoprotection